2008. június 1., vasárnap

Norton 4000/8000-es kombó kő

Egy másfél, két hete megérkezett végre a várva várt Norton fenőkövem. :-D

A borotvakés / str8 használói körében ez az egyik legnépszerűbb fenőkő. Vizeskőnek is nevezik, mert a fenés előtt egy negyed órával be kell áztatni, és a fenés ideje alatt is vizesen kell tartani. Két különböző finomságú oldala van: az egyik 4000-es szemcsefinomságú, a másik oldala pedig 8000-es - a FEPA szerint. Mindkét oldalát préseléssel állítják elő, vagyis megfelelő finomságú szemcsepor és kötőanyag használatával préselik lapokra. A 4000-es oldal Olaszországban, míg a 8000-es az USA-ban készül, és ugyanitt nyeri el végső formáját is.

Érdemes róla még tudni, hogy ezeket a köveket első használat előtt, illetve időközönként lapítani kell. Ez annyit tesz, hogy a kövek felszíne nem tökéletesen egyenletes, márpedig a fenéshez tökéletesen sík felületre van szükség. A lapításhoz durvább szemcsenagyságú csiszolópapírt, vagy speciális lapítókövet - ami szintén kapható a Nortonnál - szoktak használni. Lapítás előtt grafitceruzával rácsot, és hullámos vonalakat rajzolnak a kő mindkét felületére, majd az áztatást követően megkezdik a lapítást. Ez kb. 5-10 percet vesz igénybe, az eredeti felület állapotától függően. A lapítás során oda-vissza, illetve körkörös mozdulatokat végeznek a csiszolópapíron / lapítókövön, de nyomás nélkül! Nagyon fontos, hogy az ember ne gyakoroljon nyomást a kőre, hagyja, hogy a másik felület dolgozzon. Az egyenetlen nyomással ugyanis csak tovább deformálnánk a követ. A lapítás egészen addig tart, míg a kő felületére rajzolt ábrák nyomtalanul el nem tűnnek.

A lapítás után jöhet a fenés; de erről majd egy későbbi bejegyzésben fogok írni.

Íme még néhány kép:

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

Én a képen csak a prep stone-t látom, a flattening stone-t nem.
Elég a prep, vagy kell a flattening is?

Mostanában tervezem a beszerzését, Magyarországon tudsz esetleg rá lehetőséget?

Üdv: Mohikan

emberke írta...

Igazad van! A flattening stone lemaradt a képről. Igyekszem még ma feltenni egy képet arról is.
Nem kötelező a flattening stone, de nagyon hasznos, hiszen a követ amúgy is lapítani kell. Persze ez megoldható egy egyenletesen lapos felülettel (pl. üveg lap) és némi csiszolópapírral (150-es / 220-as finomság).

Amennyire én tudom, a Norton kivonult Magyarországról, és nem lehet kapni a termékeiket - csak rendelésre. Ahol én jártam, ott nem kaptam Norton követ, és mindenhol ugyanazt mondták: csak rendelni tudnak, de ennyi erővel én magam is megrendelhetem - és még olcsóbban is jövök ki.
Nekem szerencsém volt, mert egy felvidéki sráctól vettem meg a komplett szettet, akit az SRP-n keresztül ismertem meg. Azóta is hálás vagyok neki ezért az előnyös üzletért! ;-)

Névtelen írta...

Az a gond, hogy maga a Norton nem szállít Magyarországra, csak viszonteladóktól lehet venni.
Európában nem találtam viszonteladót (legalábbis online vásárlási lehetőséggel), USA-ból meg majd annyi a postaköltség, mint maga a kő :S

emberke írta...

Azt javaslom, dobj fel az SRP fórumra (http://www.straightrazorplace.com/forums/index.php)egy WTB postot a Buy/Sell/Trade szekcióba. Írd meg, hogy pontosan mit szeretnél és milyen feltételekkel. Sztem tuti kapsz néhány ajánlatot.

panjandrum írta...

Én is ezt a Norton-t használom - viszont jól jönne egy belga kö (kb. 16000-as) is!

Jim

panjandrum írta...

Én is ezt a Norton-t használom - viszont jól jönne egy belga kö (kb. 16000-as) is!

Jim

emberke írta...

Igen, ha az ember maximalista, akkor ajánlatos egy még finomabb kő beszerzése. Ugyanakkor, nem minden vizes kő viselkedik hasonlóan - pl. alapvető eltérések vannak a profik szerint a Norton és a belga kövek között.
Én kezdőknek azonban inkább a költséghatékonyabb króm-oxid pasztát javasolnám. Ha azonban valaki profi "honmeisterré" kíván válni, akkor valóban elengedhetetlen mint sok más egyéb. Valahol itt húzódik az a vékony határ a sima felhasználó és a szenvedélyes pro között... ;-)